A Madách Irodalmi Társaság jövőjéről, fennmaradásának lehetőségeiről

Elképzelések, vitaanyag

 

           

Az egy híján húsz éves MIT történetének egy olyan válságos pontjához érkezett, amikor mindenképpen el kell gondolkodnunk a hogyan tovább-ról. Úgy tűnik, az eddigi  tevékenységünk nem működik tovább a mai körülmények között a jelenlegi színvonalon és eredményességgel. Szerintem két dologban  kell főként előrelépnünk, ha a jövőben is folytatni akarjuk a konferenciákat és könyveink megjelentetését.

            Az egyik: a tagság bővítése, fiatalítása s a jelenlegi résztvevők aktivitásának növelése (kivétel Andor Csaba és a néhány fős "kemény mag"). A másik: új pénzügyi lehetőségek felkutatása, anyagi áldozatvállalás a Társaság további működtetése érdekében.

            Mit tehetünk/tehetnénk e célok beteljesítéséért? Tudom és elfogadom, hogy a cél halál és az élet küzdelem, de úgy vélem: a végső célt még nem kellene megközelítenünk. Eredményesen küzdeni erőnk szerint a legnemesbekért szerintem csak új és fiatal erők bevonásával, valamint jelenlegi tagjaink aktívabb közreműködésével lehetne. Ezért kérek minden tagunkat, hogy próbáljon társaságunknak új, lehetőleg fiatal erőket megnyerni, valamint pártoló tagokat, támogatókat toborozni.

            Konkrétabban: ahhoz, hogy a jelenlegi könyvkiadási ütemet tartani tudjuk és az évenkénti szimpóziumokat az eddigi szinten megtarthassuk, sokkal több anyagi segítségre lenne szükségünk. Mindenki tudja, hogy a pályázati lehetőségek beszűkültek, az 1 % összege a 16 %-os adókulcs miatt tovább csökkenhet. Ezért kérek minden MIT tagot, hogy próbáljon lobbizni az állami- és magáncégeknél, hivataloknál érdekünkben.

            Ha nem sikerül új forrásokat bevonnunk, nekünk kell kissé jobban zsebbe nyúlni. Fizetős szimpóziumokat rendeznénk (szállás, étkezés költségei minimum), a társaság tagjai rendes évi tagdíjat fizetnének (javaslatom: nyugdíjasok évi ezer, dolgozók évi  kétezer Ft-ot). 

            Bevezetnénk a Madách Irodalmi Társaság pártoló tagja címet, az ily módon támogatóknak a társaság kiadványaival köszönnénk meg a befizetett összeget. (Jelenlegi könyvkészletünk több százra tehető, így minden pártoló tagnak, aki legalább kétezer Ft-tal támogatna bennünket, egy-egy kiadványunkkal is megköszönhetnénk anyagi segítségét. )

            Annak a támogatónak, pártoló tagnak, aki jelentősebb összeggel (minimum 5 ezer Ft-tal) támogatná a Társaságot, felajánlanánk cserébe a DMA 15 GB-nyi rövidített változatát, amelyen közel 1200 tétel Madách-szakirodalom, -kép, dokumentum van rendszerben. Ennek tartalomjegyzékét közzé tesszük honlapunk DMA rovatában, a Röviditett DMA tartalma 2011 pdf fájlban. (Persze ehhez az ajándékhoz a "pártoló tagtól" kérünk egy külső winchestert, vagy egy 16 GB-os pendrive-ot, amire rámásolhatjuk számára az anyagot!)

            A MIT kiadványainak szerzői egy tiszteletpéldány mellé több kötetet csak a társasági tagdíj megfizetésével, vagy a pártoló tagi támogatással  kaphatnának.

 

            Tagdíjat, pártoló tag pénzbeli hozzájárulását a Madách Irodalmi Társaság számlájára, a  Magnet Közösségi Bank 16200106-00118853 számlaszámra lehet átutalni. A közleménybe írjuk be: MIT tagdíj, vagy MIT pártoló tag hozzájárulása.

            Természetesen továbbra is számítunk a támogatóink adójából Társaságunknak felajánlott/felajánlható 1%-ra, adószámunk: 18066452-1-42.

 

            Segítséget nyújthatnának pártoló tagjaink egyéb módon is. A Társaság technikai eszközeinek, elektronikus adathordozóinak bővítésével (pl. pen drive-ok, külső winchesterek ajándékozásával stb.), nyomtatáshoz szükséges papír, festék ajándékozásával. Segítenének esetleg a DMA-ban még nem szereplő Madách-anyagok megküldésével is e felhívás írójának. (E mail-címem olvasható a www.madach.hu Kapcsolat c. rovatában.) Szintén honlapunkon, a DMA rovatban érhető el az a lista (Ld. A legfontosabb hiányok pdf-et!.), amely arról tájékoztat, hogy milyen Madáchhoz kapcsolódó anyagok hiányát szeretnénk mielőbb felszámolni.

 

            Végül: ha sem a pályázatok nem sikerülnek, sem egyéb hivatalos támogatások nem jönnek össze, ráadásul az előbb felvázolt "magad Uram, ha szolgád nincsen" verzió sem működne – akkor elérjük a végső célt és véget ér a küzdelem.

 

            Kérem, hogy az itt vázoltakról véleményüket és esetleges támogatási szándékukat e mail-ben jelezzék a Társaság vezetőinek. A honlapunkon (www.madach.hu) megjelenik ez a szöveg, amelyre a honlapon Kapcsolat rovatában szereplő három e mail cím mindegyikén lehet reagálni.

 

Deszk, 2011. okt. 23.

 

                                                                                              Bene Kálmán